Így változtatta meg a világot az ókori Egyiptom leghíresebb építményének áthelyezése

Az ókori egyiptomi Abu Szimbel templomainak megmentése

Végveszélyben II. Ramszesz fáraó sziklába vájt templomai

Kétségtelenül az ókori Egyiptom egyik legszebb, legkülönlegesebb műalkotása a II. Ramszesz fáraó által elrendelt templomkomplexum, az Asszuántól nagyjából 230 kilométerre, a Nasszer-tó nyugati partján álló Abu Szimbel sziklatemplomok, melyek a Kr. e. XIII. században készültek a fáraó és családja tiszteletére és az öröklét számára.

Mert hát miért is gondolta volna az Egyiptomi Birodalom talán leghatalmasabb fáraója, hogy a hatalmas, sziklába álmodott ikertemplomai mégsem az öröklét végezetéig fognak ott állni, ahol ő azokat felépíttette?

Történt ugyanis, hogy 1959-ben az egyiptomi kormány az Asszuáni-gát, illetve a hozzá tartozó víztározó megépítéséről döntött. A projekt gazdaságilag fontos volt, mivel szabályozta a Nílus áradásait és energiát termelt.

Igen ám, csakhogy a csodálatos ókori műemlék éppen azon a helyen állt, amelyet a tervezett tározó vize el fog lepni, ez pedig végzetes lett volna a templomegyüttes számára.

Az UNESCO világméretű nemzetközi kampányt indított Núbia 22 kritikus történelmi helyszínének, ókori műemlékeinek megmentésére (ugyanis nem kizárólag az Abu Szimbel-i sziklatemplomokat fenyegette a megsemmisülés veszélye, hanem több más műemléket is, például a Philae-i templomegyüttest).

Azt azonban mindenki tudta, hogy ezzel a projekttel hatalmas fába vágják a fejszéjüket.

Abu Szimbel grandiózus ikertemplomai

A 20 év alatt, Kr. e. 1244-ben elkészült templomok – melyek ma a Nasszer-tó kéken csillogó vizére néznek, háttérben a sivatag sárga homokkövének végtelenjével – II. Ramszesz, illetve felesége, Nefertari tiszteletére épültek, és az ókori Egyiptom fáraójának a hatalmát szimbolizálták.

Az építmények kívülről is meghökkentő mérettel és kivitelezéssel készültek: bejáratuknál a fáraó kolosszális, 20 méter magas szobraival, melyekből négy is készült, míg felesége, és gyermekei kisebb méretben, az uralkodó lábánál láthatók.

A templomegyüttes igazi csodája viszont talán a hegy gyomrában rejtőzik. A templom ugyanis úgy épült, hogy a Nap tengelye mentén helyezkedjen el, aminek köszönhetően évente kétszer fény áramlik be a legbelső szentélybe, ahol ilyenkor fényárban fürdik Rá, Amun, és Ramszesz szobra, míg a negyedik szobor, Ptah, a titokzatos teremtő alakja árnyékban marad.

Csak gondoljuk végig, hogy ezt a grandiózus művet a korabeli, kezdetleges technológia segítségével, 3200 évvel ezelőtt építették meg.

1959-ben tehát ezt az építészeti csodát veszélyeztette a megsemmisülés, és a templomok megmentése legalább akkora volumenű beavatkozást igényelt, mint maga a megépítésük.

"Minden idők legnagyobb régészeti mentőakciója"

- így jellemezte a projektet az UNESCO Courier, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által kiadott fő magazin. A projekt célja ugyanis – melyben az UNESCO vezetésével ötven ország vett részt, köztük Magyarország is – pontosan az volt, hogy a templomokat biztonságba helyezzék, mielőtt az emelkedő vízszint végleg elnyelné őket.

Abu Szimbel esetében a megoldás egy rendkívül ambiciózus mérnöki vállalkozás lett: a templomot darabokra vágták, és egy magasabban fekvő területre, a folyótól 65 méterrel magasabban és 200 méterrel hátrébb helyezték át. Mindez körülbelül 40 millió dollárba került (ez 2024-ben 405,54 millió dollárnak, átváltva csaknem 142 milliárd forintnak felelt meg).

A projekt során a templomok minden egyes elemét precízen megjelölték és gondosan szétvágták. A templom 1028 darabra vágása (mindegyik átlag 20-30 tonna súlyú) és újbóli összeszerelése példa nélküli műszaki bravúrnak számított.

A vágásokat minimális réssel végezték, hogy később a darabokat pontosan lehessen illeszteni. Az aprólékos vágási technika biztosította, hogy a faragványok és hieroglifák sértetlenek maradjanak. Az így létrejött óriási kőtömböket egy mesterséges domboldalon állították újra össze, amely a lehető legjobban követte le az eredeti helyszín elhelyezkedését. Az illesztéseket végül alig észrevehető módon restaurálták.

A belső terek szerkezetét a lehető legpontosabban állították vissza, hogy az eredeti tájolás és hatás megmaradjon. Az áthelyezés olyan jól sikerült, hogy még a templom belsejében évente kétszer – február 22-én és október 22-én – bekövetkező napfényjelenséget is megőrizték, amikor a Nap sugarai megvilágítják a szentély legbelső kamrájában található istenek szobrait.

A hatalmas munkálatok 1964-ben kezdődtek és 1968-ig tartottak. Néhány templomot már a Nasszer-tó vize alól kellett kimenteni.

Örökség és hatása a műemlékvédelemre

Az UNESCO által szervezett grandiózus mentési akció nemcsak Abu Szimbelt óvta meg az utókor számára, hanem világszerte felhívta a figyelmet a kulturális örökség védelmének, a műemlékvédelem fontosságára.

Bár Núbia műemlékeinek megmentése hívta életre az UNESCO Világörökségi Egyezményt, a műemlékcsoport, mint a núbiai emlékművek Abu Simbeltől Philaéig csak a második körben, 1979 áprilisában kerültek fel a Világörökségi Listára. Az első tizenkettőt 1978-ban vették fel.

Abu Szimbel ma is a világ egyik leglátogatottabb műemléke, és a sikeres áthelyezés a nemzetközi összefogás egyik legkiemelkedőbb példája. Az UNESCO és a részt vevő mérnökök, régészek, valamint országok közös munkájának köszönhetően az ókori egyiptomi kultúra egy kiemelkedő emléke menekült meg a pusztulástól.