Neked is látnod kell ezt az elképesztő múzeumot, ami a svéd Vasa hadihajó köré épült

Különleges hajónak különleges múzeum

Mert hogy a múzeum épületében – amit ők ugyan nem is épületnek, sokkal inkább egy „befejezetlen formájú térnek" terveztek közös helyiségek és hétköznapi értelemben vett épületrészek nélkül – a világ legjobb állapotban megőrződött XVII. századi hadihajója, a Vasa látható. Mondhatjuk úgy is, hogy egy rendkívüli „épület" egy rendkívül látványosság számára, amely ugyanakkor példátlanul jó állapotát végtelenül szerencsétlen sorsának is köszönheti.

Az 1987-1990 között épült Vasa Múzeum ma Svédország leglátogatottabb múzeuma, amelyet évente 1.500.000 látogató keres fel. Az épület Djurgården-en, egy szigeten található Stockholm közepén, amely egykor a stockholmi haditengerészet hajógyárának adott otthont. A környéken számos más múzeum is akad, mint például az Északi Múzeum, az Abba Múzeum, vagy a Skansen, így a Djurgården bőséges kínálatot nyújt egy múzeumlátogatásra szánt napra, vagy délutánra.

Gusztáv Adolf álmai

Az egész történet II. Gusztáv Adolf (1594-1632) svéd királlyal kezdődött, aki a Vasa-dinasztia prominens tagja volt. A család címerében egy úgy nevezett „vasa" vagyis egy köteg bot volt látható, amely a XVII. századra búzakévére változott: ez látható ma a hadihajó tatján két kerub között. De térjünk vissza a királyhoz, aki trónra lépésével inkább nehézségeket, semmint tétlen, könnyed életet örökölt.

Svédország ugyanis három országgal – Oroszországgal, Dániával és a Lengyel-Litván Unióval – is hadban állt. Noha Gusztáv Adolf uralkodása 21 évéből 18-at háborúskodásokkal töltött, az ország virágzott és gazdag volt. Ekkoriban alapították (újra) Göteborgot, amely ugyan Lödöse néven már a viking korban is fontos kereskedelmi központ volt, Gusztáv Adolf 1621-ben sikeresen alapította újra a várost, ahogy az Uppsalai Egyetemet is, és ekkor született meg a svéd bürokrácia is.

Gusztáv Adolfnak a legnagyobb problémát a Lengyel-Litván Unió jelentette, melynek trónján saját unokatestvére, a katolikus III. Zsigmond ült, aki 1599-ig a svéd trónt is birtokolta, de vallási okokból le kellett róla mondania (Svédország evangélikus ország volt). Zsigmond ugyanakkor továbbra is magának akarta a svéd trónt, amiben több európai monarcha is támogatta, Gusztáv Adolf viszont a saját irányítása alatt akarta a két területet egyesíteni, ez pedig komoly konfliktushoz vezetett az unokatestvérek között és bevonta Svédországot a harmincéves háborúba.

Ráadásul a svédek a lengyelek befolyása alatt álló Baltikumból szerezték be a hadihajók kötélzetéhez szükséges kendert, így aztán a személyes és vallási okok mellé katonai-stratégiai szempontok is felkerültek a listára, amely arra ösztönözte a svéd királyt, hogy fegyverkezni kezdjen a lengyelek ellen.

A Vasa megépítése: szebbet és nagyobbat

1618 után Gusztáv Adolf komoly haditengerészeti fejlesztésekbe és hajóépítési programba kezdett, melynek legtündöklőbb koronája és zászlóshajója a dinasztiáról elnevezett Vasa volt. Vagyis csak lett volna. A hajó építését 1626-ban rendelte el az uralkodó, tervezésével pedig a jó nevű holland hajóépítő mestert, Henrik Hybertssont bízták meg. Ebben az időben a hajók építéséhez, tervezéséhez nem használtak kézzel fogható tervrajzokat, azok csak a mesterek fejében léteztek.

De a Vasa tragédiája nem csak ebben rejlett. A király zászlóshajóját a korszak legnagyobb, legszebb és legerősebb hadihajójának akarta, amely már méreteivel és impozáns megjelenésével is félelmet kelt az ellenségben. Tűzereje – 64 ágyú – pedig egymagában felért a teljes lengyel flotta tűzerejével. Csakhogy sajnálatos módon a király is aktívan kivette részét a hajó tervezéséből, amely nem bizonyult jó ötletnek.

Amikor ugyanis megtudta, hogy a lengyel király is egy hatalmas hadihajó építésébe kezdett, 1627-ben megváltoztatta a Vasa eredeti terveit: a már elkészült hajótestet megnövelte és beépíttetett egy második ágyúfedélzetet is. S ha mindez nem lenne elég, az alsó ágyú-fedélzet nagyobb kaliberű ágyúihoz nagyobb lőréseket építtetett. Sajnos idő közben a betegeskedő fő hajóépítő mester, Henrik Hybertsson is meghalt, így tapasztalatlan tanítványának, Hein Jacobssonnak kellett befejeznie a Vasa építését.

De volt még egy komoly probléma, amely szintén nem kedvezett a Vasának. A hajó építéséhez a helyi svéd, finn és számi építők mellett szezonálisan holland és német mestereket is felbéreltek, akik amellett, hogy munkájukért kétszer annyi pénzt kaptak, más-más nyelvet beszéltek, más-más hajóépítési hagyománnyal rendelkeztek, és ami talán a legzavaróbb, két különböző mérési rendszert használtak.

Sok állandó mester, akik a svéd haditengerészet egyes részeit vezették, Hollandiából érkeztek (ilyen volt Hybertsson is). A Vasa ágyúöntő mestere svájci, a kötélzet karbantartásáért felelős vállalkozó skót, a haditengerészetet felügyelő, gårdskapten nevű haditengerészeti tiszt pedig dán volt.

A katasztrófa: és a fejedelmi hajó hullámsírba merült

Amikor a Vasa végre elkészült, a Balti-tenger – de feltehetően egész Európa – legerősebb és legnagyobb hadihajója volt. Hossza 69 méter volt, három árbócán 10 vitorla feszült, vízkiszorítása 1210 tonna volt, legénységét pedig 145 matróz és 300 katona alkotta.

Ez az első stabilitási próbán ki is derült, amikor egyszerre harminc matróz futott keresztül a fedélzeten, és a hajó erősen megdőlt, csakhogy ezt az „apró" problémát nem merték elmondani az uralkodónak. Helyette a Vasát késznek nyilvánították.

1628. augusztus 10-én ünnepi istentisztelettel, óriási csinnadrattával és felvonulásokkal végre vízre bocsátották a fejedelmi hajót a Gamla Stanon. A rakpart zsúfolásig megtelt emberekkel, a víz pedig hemzsegett a kishajóktól, amelyek újabb bámészkodókat szállítottak a fedélzetükön, akik meg akarták nézni, amint a hatalmas harci gép fenségesen kihajózik a kikötőből, és elhajózik Stockholmból a nyári flottabázisra, Älvsnabben szigetére.

Az idő szép volt, a legkisebb szélre és hullámzásra sem számítottak, ezért a Vasa nyitott ágyúnyílásokkal indult el, ám alig 1300 métert tett csak meg, amikor egy hirtelen széllökés megbillentette a hajótestet, és az alsó lövegfedélzet nyitott ágyúnyílásain beömlött a víz. A Vasa néhány percen belül a tengerfenéken volt, 32 méteres mélységben, csupán árbócai látszottak ki a vízből.

Legénységéből többeket a kishajók vettek fel, mások átúsztak a Beckholmen partjáig, de 30-an – akik a hajó belsejében rekedtek – a hullámsírban lelték halálukat. Az államtanács már a Vasa elsüllyedése másnapján elkezdte keresni a felelősöket, de a svéd nagyhatalmi korszak egyik legnagyobb katasztrófájáért soha senkit nem büntettek meg.

A kiemelés: a Vasa 333 év után újjászületik

A hajótestet egészen a XX. századik nem is próbálták kiemelni – a korszak technikai fejlettsége erre nem is volt alkalmas – de értékes bronzágyúiból mintegy 50-et búvárharangok segítségével sikerült kiemelni 1664-65-ben.

Anders Franzén (1913–1997), svéd tenger-történész és amatőr régész kezdte kutatni a Balti-tengerhajóroncsait – köztük a Vasáét is – amikor rájött, hogy a Balti-tengerben nem él meg a hajóroncsokat tönkretevő hajóféreg. Első körben a Stockholm környéki, 30 méternél mélyebb vizeket térképezte fel, mégis a Vasa megtalálását egy véletlen eredményezte.

1956. augusztus 25-én – három év kutatás után – egy kis fekete tölgyfa darabka akadt be az egyik szerkezetbe, amely mederkotrást végzett. A helyszín pedig biztos volt, miután Franzén korábban konzultált erről Nils Ahnlund történész professzorral, aki még az 1920-as években írt egy cikket a Svenska Dagbladetnek az elsüllyedt XVII. századi hajóról. A cikkben Ahnlund leírta a helyszínt Stockholm kikötőjében, ahol szerinte a Vasa feküdt: a tegelvikeni fő hajózási csatorna déli oldalán, közvetlenül Beckholmen szigetével szemben.

Végre megvolt a Vasa, amely – szerencsére – pont abban a függőleges helyzetben nyugodott, ahogy elsüllyedt, így a hajótest nem sérült meg. De annak lehetősége, hogy ismét a felszínre kerüljön, még odébb volt.

A kutatók mintegy 26 ezer tárgyat találtak a hajó – köztük vitorlákat, csomókat, hordókat, szobrokat görgőket, használati tárgyat, sőt, még holttesteket is, az egyetlen nemesfém lelet azonban, amit a hajón találtak, a kapitány gyűrűje volt.

A Vasa kiemelése már nehezebb művelet volt, melyhez elsőként hat alagutat ástak a hajótest alatt. Ezt a feladatot öt búvár nagyjából egy év alatt végezte el. Ezt követően az alagutakon acélsodronyokat bujtattak át, amelyeket pontonokhoz rögzítettek, majd a hajóestet megemelték és 16 lépésben – mindig csak egy kicsit mozdítva rajta – sekélyebb vizekbe vontatták.

A kiemelés előtt betömködték a réseket, az ágyúnyílásokat lezárták és megerősítették a hajótest szerkezetét, majd 1961. április 24-én kiemelték a hajóroncsot – a Vasa 333 év után ismét a felszínen volt. A kiemelést a televízió is élőben közvetítette. A Vasát végül egy szárazdokkba vontatták, ahol az átnedvesedett hajótestet konzerválni kellett.

Ehhez polietilén-glikolt (PEG) használtak, egy viaszos anyagot, amely teljesen átitatja a fa szerkezetét, miközben kiszorítja belőle a vizet. Hogy a Vasa teljes szerkezetét ily módon konzerválják, 17 évig tartó munkálatokra volt szükség.

Sajnos azonban a legutóbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a PEG a fa szerkezetét törékennyé teszi, ráadásul a hajótest anyagában maradt szennyeződések (a környék vizeinek magas oldott kéntartalma) a levegő oxigénjével kölcsönhatásba lépve kénsavvá alakul, ami esetleg véglegesen szétmállaszthatja a faszerkezetet. Így a Vasa további fejtörést okoz a restaurátoroknak, hogy a hajót továbbra is jó állapotban tarthassák meg.

Nézd meg a Vasa kiemeléséről készült korabeli filmet: